Színek városa - Olbia
Olbia Szardínia szigetének egyik városa. A tenger türkizkék tónusának, a fehér, lágy homoknak, a rengeteg zöldnek, az élénk árnyalatú házaknak köszönhetően a színek városának is szokták nevezni.
Budapestről közvetlen járattal juthatunk el Cagliari városáig, ahonnan kb. 3 órányira helyezkedik el Olbia. Utunk során felfedezhetjük Szardínia szigetét, hisz délről északra utazunk.
Repülőjegy: Ryanair
Szállások:
Easy Dream Centro Soggiorno Studi
A szigetváros családias hangulata kisgyermekeseknek is ajánlott, főleg főszezonon kívül. Inkább a nyugalom, a kellemes feltöltődés a jellemző, mintsem a bulinegyedek elterjedése.
A város főutcája a Corso Umberto, melynek igazi olaszos hangulata csábítja az embert. Nézegessünk kirakatot, üljünk be egy olasz tésztára, vagy csak beszélgessünk egy jót valamelyik "Mamma" kávézójában.
A város fő látványossága közé tartozik a kikötő, ahová számos turistahajó is befut. A Viale Isola Bianca 1,5 kilométeres töltése kellemes sétát ígér a sokszínű és érdekesebbnél érdekesebb hajók között.
Szardínia egyik legkiemelkedőbb építménye az eredeti formájában álló Szent Simplicius-templom, mely a középkorból maradt fenn, Olbiában áll. Közelében egy pun település épületmaradványai is megtalálhatóak.
A Szent Pál-templom velencei stílusú, faragott szószéke igazán szemet gyönyörködtető látvány.
A város strandjai pompásak, a fehér homokos partszakaszok, a smaragdszínű víz, a csodálatos ezerszínű halrajok elkápráztatják az embert.
Olbiában aki feltöltődésre vágyik, remekül fogja érezni magát.
Kellemes kikapcsolódást!
Szállás: Olbia
Szállás bárhová: ITT
Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)