Kiruccanás északra: Malmö-Koppenhága II. rész

Folytatódjon hát az északi kalandunk, melynek első részét ITT olvashatjátok.

In medias res, avagy vágjunk a közepébe!

Másnap reggelünket kényelmes készülődéssel, majd igazi svédasztalos reggelivel indítottuk.

A szállodában ezen a téren sem csalódtunk, mindent találtunk, ami szem-szájnak ingere!

0_1028_1.jpg

A reggeli után az öt percre lévő pályaudvar felé vettük az irányt, 9:33-kor indult a vonatunk, át az Öresund hídon, Koppenhágába.

A jegyet online vettem, így nem kellett ott bajlódni vele.

Mindenképp úgy terveztük, hogy még indulás előtt bemegyünk a pályaudvarral szembeni kis szuvenírboltba, mégiscsak kell valami emlék!

Sajnálatunkra nem volt nyitva, de amikor a vasúthoz igyekeztünk, az épületben rengeteg csecsebecsével találkozunk.

A vonatállomás is megér egy-két szót! Maga az épület kívülről egy vörös téglás, robusztus építmény. Belépve rajta azonban irtóra meglepődtünk! Rögtön jobbra egy váróterem fogadott, ami akár egy csodás szobabelső is lehetett volna. Agancsok a falon, rengeteg könyv, meleg színek és olyan csalogató volt az egész. Ha lett volna időnk, tuti beülünk egy kicsit.

0_1031.jpg

Továbbmenve kávézókat találtunk, szintén érdekes dizájnnal, illetve pékségeket.

Mindenhol tisztaság, érdekes berendezés. Erre egyáltalán nem számítottam, ez a stílus engem nagyon lenyűgözött.

0_1032.jpg

1_475.jpg

Lementünk a peronhoz, ahol érthetően ki volt írva, honnan megy a szerelvényünk. Amikor épp nem állt a síneken vonat, a háttérben mozgókép volt kivetítve, különböző tájakat szemléltetve. Mintha épp utaznánk és haladna el a vidék mellettünk. Érdekes volt!

Tűkön ülve vártam, hogy megérkezzen a mi járművünk! Mégiscsak most fogok áthaladni a hőn áhított Öresund hídon! 

A modern vonat tiszta volt, minden egyes üléspárhoz asztal járt, ami alá Öresund feliratú szatyrokat akasztottak fel, hogy ezt használjuk szemetesként.

A ködbe burkolózott táj és a hídon való átkelés nem turbózta fel az érzelmeimet. A hídpillérek túl gyorsan haladtak, fényképezni, videózni egyáltalán nem lehetett, és persze a tengerből is vajmi keveset láttunk. Ennek tudatában inkább az embereket és az utat figyeltem.

Nagyon kedves ellenőrt fogtunk ki! A Samuel L. Jacksonra hajazó figura tánclépésekkel haladt az ülések között, mindenkire mosolygott, kérdezte, hová megy, szép napot kívánt. Mi még szívecskét is kaptunk a jegyünkre! :) Jól indult a nap!

0_1033.jpg
0_1034.jpg

A kb. 30 perces úton nagyon gyorsan átértünk a tenger másik oldalára, és hirtelen kapcsoltunk, jé, már egy másik országba vagyunk! Ez itt Dánia!

A központi pályaudvarról kiérve azonnal nyakunkba vettük a várost.

Az épülettel szemben található a helyi vidámpark, a Tivoli. Akkor épp nem üzemelt, de jó időben remek célpont lehet!

1_476.jpg

0_1035.jpg

Ami rögtön feltűnt, az a széles bicikliút. Koppenhága városképe már kicsit ziláltabb, de igazi skandináv volt. Sok helyen tapasztaltunk munkálatokat, felújítást. 

Számomra még mindig fura volt, hogy a biciklik lezáratlanul állnak tömkelegével a pályaudvarok mellett, vagy csak úgy az utcán elhagyatva.

1_477.jpg

Sétánkat a Királyi Palota felé irányítottuk, hisz az őrségváltást - ami minden nap 12 órakor zajlik - mindenképp szerettük volna látni.

Utunk során először a Glyptotek, azaz a helyi szobormúzeum előtt haladunk el, majd a Christiansborg Palota gyönyörű tornyát csodálhattuk meg. A királynő itt tart audienciát és itt ülésezik a parlament.

0_1036.jpg

0_1037.jpg

Manapság a Dán Kereskedelmi Kamaraként funkcionáló épület több, mint 50 méteres tornyán négy egymásba fonódott sárkány látható.

0_1038.jpg

 Utcaképek

0_1039.jpg

1_479.jpg

Ők nem fáztak, mi néha eléggé.

1_480.jpg

Az Opera bejárata mellett két kivetítő is volt. A benti Rómeó és Júlia balettműsor főpróbáját közvetítették élőben. A járókelőket nagyon érdekelte!

0_1040.jpg

Amikor legelőször megpillantottam a Nyhavnt egyből az ugrott be, ez olyan mint a képeken! Pont olyan színes, pont olyan szuper! Engem Koppenhágában ez érdekelt a legjobban. Nem csalódtam!

Rengeteg bár, kávézó, étterem van itt, azonban nem túl olcsóak. Ha fontos az ár, mindenképp menjetek el a környező utcákba és ott keresgéljetek!

Mi csak visszafelé álltunk meg itt, hisz az idő sürgetett minket, kezdődött az őrségváltás 12-kor a Királyi Palotánál.

1_485.jpg

2_243.jpg

3_205.jpg

4_137.jpg

0_1048.jpg

Igazából minden egy hosszabb sétával elérhető, mi semmilyen közlekedési eszközt nem használtunk, csak a reptérre a metrót.

A fantasztikus Márványtemplom mérete mindenkit lenyűgözött. Tekintélyt parancsolóan áll a Királyi Palotához vezető úttal szemben.

Mindenképp nézzétek meg a belsejét is, nagyon szép az orgonája, és ami számomra érdekes volt, hogy nincs oldalhajója, csak egy kör alakú tér az egész.

0_1041.jpg

1_481.jpg

Az egyik legmeghatározóbb élményem a helyi palotaőrséghez köthető. Sokan gyűltünk össze a téren, ahol a kedves és humoros rendőrök terelgették a népet, merre álljunk, honnan szabad nézni az eseményt. A templom irányából érkezett a menetelős csapat, közvetlen az orrunk előtt haladtak el és kezdték meg az ott álló őrök leváltását.

Nagyon sok fiatal arcot láttunk és ami meglepő volt, sok nőt!

A ceremónia félórás, ami nem kevés! Főleg a hidegben ott állni mozdulatlanul. Minden elismerésem!

0_1042.jpg

1_482.jpg

2_241.jpg

Félig megfagyva bár, de törve nem, úgy döntöttünk beülünk ebédelni valahová. Egy kis aranyos éttermet találtunk, ahol sikerült felmelegednünk és egy finomat ennünk.

0_1044.jpg

Andersen Kis hableány mesehősét szintén meg akartuk tekinteni, így erre vettük az irányt. Az utcákon itt is tisztaság volt, láttunk pár Teslát, és egy kisebb tavacska mellett vezetett az utunk egészen a Balti-tenger partjáig.

0_1045.jpg

1_483.jpg

A parkokkal körülvett St. Alban anglikán templom gótikus stílusával igen megnyerő. Remek alapanyag fotózásra.

0_1046.jpg

Egy igazi hadihajó.

0_1047.jpg

Sétány a Kis hableány felé.

1_484.jpg

Kis hableány. A szobor, amely turisták százezreit vonzza. 

2_242.jpg

A Nyhavn sarkán lévő aranyos szuvenírboltban válogathattok kedvetekre az ajándéktárgyak közül, az Opera mellett lévő metróállomásról pedig közvetlen eljuthattok a reptérre. Jegyet minden megállóban tudtok venni.

A metró önműködő, aki nem utazott még ilyenen, nagy élmény lehet, végig kilátni mind az elején, mind a végén az alagútba. 

A repülőtér nekem meglepően nagynak mutatkozott. A fapadosokat az öt perc sétányira lévő leghátsó részből indítják. A laminált burkolat barátságos képet festett, azonban hiányoltuk az ülőhelyeket.

A hűvös, ködös idő ellenére remek élményekkel tértünk haza. Biztos más arcát mutatja a város szikrázó napsütésben.

Amit nagyon sajnálok, hogy a hídból nem láttunk semmit. Emiatt biztos, hogy visszatérek még!

Ha Malmőt és Koppenhágát kell összehasonlítanom, nekem az előző sokkal barátságosabb és érdekesebbnek tűnt.

Meglepő mindenhol a sok bicikli, a tisztaság és nekem ez a skandináv feeling, dizájn nagyon bejött! :)

Mindenképp biztatlak titeket, hogy utazzatok Skandináviába, mert szuper élményekkel és egy nívós életérzéssel gazdagodhattok!

Amennyiben tetszett a beszámoló, kövessetek Facebookon is, illetve olvassátok el a többi helyről szóló írásaimat, figyeljétek villámhíreimet, és hozom számotokra az olcsóbbnál olcsóbb repülőjegyeket, úti tippeket és szállásokat!