Magical Europe

2020\02\01

Szicíliai kiruccanás - Catania

Catania az Etna és a Jón-tenger partja között terül el. 

0_3798.jpg

Napsütés miatt látogassunk melegebb tájakra. Erre ideális helyszín a dél-olasz város. 

 

Booking.com  

Repülőjegy: Ryanair

kepkivagas_1200.PNG

A légikikötőből kb. 20 perces úttal juthatunk a központba. A buszok sűrűn járnak, jegyet a reptéren tudunk venni.

0_487.jpg

A több mint háromezer éves történelme során görög, római, de iszlám kultúrák is formálták a város arculatát.

Catania főtere az egyike a leglátogatottabb gócpontoknak, itt található az elefántos kút, csodálatos homlokzatú épületekkel körülvéve, melyek az 1700-as évek elején épültek.

2_70.jpg

1_200.jpg

0_488.jpg

A térről indul az egyik legforgalmasabb út, a Via Garibaldi, ahol hemzsegnek az autók, dudálnak és káromkodnak a helyiek a sajátos stílusukban.

Mindenképp sétáljunk végig rajta a meghökkentő hangulat miatt, illetve az építészeti kavalkád megnyerő lesz a szemünknek.

0_489.jpg

Cataniában rengeteg a templom, térjünk be néhányba és rendezzük gondolatainkat, csodáljuk meg a belső festést, mely a csodálatos itáliai freskófestőket dicséri.

1_203.jpg

A Jón-tenger partján fekvő városban adja magát, hogy sétálnunk érdemes a kikötőben, el kell látogatnunk a helyi piacra és meg kell kóstolnunk valamelyik itteni fogást.

0_491.jpg

Számos tengerpartra néző éttermet találunk, de aki a nem túl puccos helyeket szereti, azt a helyiek a vidám hangulatú kifőzdéikben is szívesen látják. A szicíliai konyha remek, próbáljunk ki valami specialitást!

9_3.jpg

10_2.jpg

1_816.jpg

A déliek temperamentuma itt is érződik. Esténként az utcák megtelnek a beszélgető helyiekkel és a turisták egyvelegével.

Napközben ne csak a frekventáltabb részekre merészkedjünk, hanem barangoljunk az igazi Cataniában, hogy megismerhessük a helyiek szokásait. Nagyon kedves népség, bátran elegyedjünk beszédbe velük.

A házak közötti isteni pastaillatot vagy a szűk utcák magas, meredek házfalait hamar megkedveli, aki idelátogat.

1_812.jpg

1_813.jpg

7_8.jpg

1_204.jpg

1_814.jpg

A városi sétáink egyikén keressük fel a Bellini színház neoreneszánsz stílusú épületét, melyet 1890-ben nyitottak meg a nagyközönség előtt. Nézzük meg ezt az impozáns belsőt!

7_65.jpg

1_205.jpg

0_493.jpg

A lávakőből épült Ursino-kastély termetes bástyáit még az 1200-as években emelték.

1_817.jpg

0_494.jpg

A Piazza Mazzini a tipikus olasz hangulatot adja vissza nekünk boltíves, árkádos épületeivel. Itt megpihenhetünk, ihatunk egy igazi kávét és vegyülhetünk a forgatagban.

0_495.jpg

Az ókori színház romjai nagyon romantikus helyszín, ki ne felejtsük!

8_4.jpg

Ittlétünk fontos felfedeznivalója a híres aktív vulkán, az Etna, melyre számos látogatást szerveznek naponta. Télen akár még síelhetünk is rajta! Ki ne szeretné ezt kipróbálni?

0_496.jpg

Természetesen nyári időszakban számos strand közül válogathatunk.

0_1747.jpg

0_1748.jpg

Catania ideális hely lehet a kikapcsolódásra. 

Jó utat! :)

Szállás: Catania, Szicília

Szállás bárhová: ITT

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\30

Padova

A Velencéhez közel fekvő Padova is megér egy látogatást! 

A városban számos ókori és középkori momentumot találhatunk. 

A Piazza dei Signori, azaz a főtér a helyiek legkedveltebb találkozási pontja. Délelőtt a piac, kora délután az éttermek nyüzsgése tölti meg élettel, majd estefelé az andalgó párok, beszélgetni vágyók színhelyévé avanzsál.

Padova könnyen bejárható gyalogosan, ha megpihennénk, válasszuk a Prato della Vallé szobrokkal övezett parkját, ahol megkereshetjük Báthori István alakját is, aki a városban tanult annak idején.

Próbáljátok ki a helyi fröccsöt, mely fehérbor és campari keverékeként kerül a poharakba.

Nem lehet megfeledkezni a város látképét igencsak meghatározó impozáns bizánci kupolákkal díszített bazilikáról sem, mely körül árkádos udvarok épültek.

Az utazás repülővel történik Velencéig, majd onnan vonattal érhetjük el a legegyszerűbben Padovát.

5_214.jpg

1_1007.jpg

3_470.jpg

1_1006.jpg

6_156.jpg

2_612.jpg

0_2334.jpg

7_85.jpg

8_50.jpg

Repülőjegy: Ryanair

Szállások:

Hotel M14***

Hotel Giotto Padua***

 

Booking.com

0_1790.PNG

 

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\30

Tampere, Finnország

Mit szólnál egy ebédhez 124 méter magasan?

Látogass el Tamperébe és nézd meg Skandinávia legmagasabb építményét!

Szórakozásra vágysz? Fedezd fel a város kalandparkját, ahol delfinárium, vidámpark, állatkert, illetve planetárium is a rendelkezésedre áll.

4_78.jpg

1_556.jpg

0_1213.jpg

2_297.jpg

6_37.jpg

7_21.jpg

Repülőjegy: Ryanair

Szállás:

Forenom Aparthotel Tampere City**

Mango Hotel Tampere***

Booking.com

0_1789.PNG

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\29

Malmö

Malmőből nagyon szuper élményekkel tértem haza. 

Utazz el te és ismerd meg északot!

Tömérdek biciklit fogsz látni, sok-sok vízfelületet kombinálva a rendezett házakkal.

Egyél a Lilla torg hangulatos éttermeiben, keresd meg a szuper kis malmot és csinálj te is képet!

Bónuszként vonatozz át a Balti-tenger felett és járd körbe Koppenhágát is!

12:00-kor minden nap őrségváltás a Királyi Palotánál! Nagy élmény lesz, garantálom! :)

Beszámolómat ITT és ITT olvashatod.

0_2371.jpg

1_798.jpg

5_83.jpg

2_202.jpg

6_59.jpg

Repülőjegy: Wizz Air

Szállás:

Moment Hotels***

 

Booking.com

0_1786.PNG

Jó szívvel ajánlom a Comfort Hotelt! A reggeli isteni volt, mindig van a recepciónál friss kávé, tea! Kényelmes szobák és innovatív környezet. Ja, és 3 percre van a Központi Pályaudvartól!

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\29

Sejtelmes városok - East Midlands környéke

Mivel a Ryanair is repül East Midlands repterére, így kíváncsi voltam, milyen szuper helyeket fedezhetünk fel itteni kiindulóponttal.

Remélem, ti is kedvet kaptok! :)

3_396.jpg

Repülőjegy: Ryanair

0_1784.PNG

 

Booking.com

A repülőtérről vagy VONATTAL, vagy BUSSZAL juthattok az alábbi városokba.

1. Nottingham

Csöppenj vissza a középkorba és nézd meg, hol élt a legendás hős, Robin Hood. Sétálj a Sherwoodi erdő tölgyei között és élvezd a régmúlt történelmiségét.

A misztikum pedig folytatódik a városban is. Az utcák föld alatti pincéket, elátkozott kocsmákat és izgalmas kastélyokat rejtenek.

Ennél egy jót? Válaszd a helyi libasültet vagy az ízletes almás pitét! 

Rengeteg érdekesség vár Nottingham-ben!

1_884.jpg

0_1955.jpg

2_514.jpg

2. Derby

Amennyiben Anglia kultúráját szeretnéd megismerni és felfedeznél egy igazán angol várost, akkor jó helyen jársz!

Derby csodás, tornyos katedrálisa, gondozott parkjai neked is tetszeni fognak!

Vegyél részt egy 200 éves időutazáson és nézd meg a Pickford’s House-t, illetve látogass el a város legrégebbi kocsmájába, ahol még manapság is szellemek kísértenek.

1_885.jpg

2_515.jpg

0_1956.jpg

3. Leicester

Az időutazást folytatva, Leicesterben híres angliai csaták helyszínére látogathatunk. 

Számos római kori épület található itt, de a modern kor vívmányait is megtekinthetjük a Nemzeti Űrközpontban.

Ahogy az egész környéket átjárja a sejtelmesség, itt is találunk egy kísértet járta házat, a Guildhallt.

Fura módon a városban nemcsak a helyi ízek vannak jelen, de számos indiai étterem közül is válogathatunk.

0_1957.jpg

1_886.jpg

4. Peak District Nemzeti Park

A zöld minden árnyalatában pompázó lankás dombok, mély völgyek, a földben megbúvó barlangok, mesés vízesés - ezt adja a világ második leglátogatottabb nemzeti parkja!

0_1958.jpg

1_887.jpg

4_235.jpg

3_398.jpg

2_516.jpg

Kedves Olvasó, bízom benne, hogy kedvet kaptál és hamarosan viszontláthatom a képeidet erről a vidékről! :)

Amennyiben tetszett a tipp, oszd meg! :)

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\29

Egy nap Brüsszelben

Többen kértetek már tőlem rövid utat, akár egy naposakat is.

Ami ténylegesen kivitelezhető és meg is éri jelen állás szerint Brüsszel.

Cikk: Brüsszel

A város főbb nevezetességei ennyi idő alatt megtekinthetőek és a repülők is kétszer, reggel és este közlekednek.

Transzfer: Brüsszel

Íme a legolcsóbb megoldás jelenleg.

2_914.jpg

3_682.jpg

1_1645.jpg

4_427.jpg

brussels-804053_340.jpg

brussels-218132_340.jpg

Repülőjegy: Ryanair

kepkivagas_1196.PNG

Szállás bárhová: ITT

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\28

Retúr repülőjegyek Bécsből 3500 forint alatt

Elképesztően olcsó repülőjegyeket találhatunk a fapados légitársaságok repertoárjában Bécsből!

plane-4745566_640.jpg

Már-már meg sem lepődöm, mikor keresgetem a számotokra az úti célokat, hogy szinte mindig filléres repülőjegyekre akadok Bécsből. 

Mára már ezek az alig több, mint 3000 forintos árak teljesen elfogadottak. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy hülye az, aki többért utazik. :)

Persze, nem mindenhová lehet eljutni ennyiért, de aki rugalmas, az remek városokba utazhat potom árakon. 

Nem kell mindent agyongondolni és tervezni. Legyünk spontának és gyors szervezés után csapjunk le az olcsó fapados repülőjegyekre!

Viszont nem tudom elégszer mondani, hogy mielőtt repjegyet foglaltok, mindenképp tekintsetek rá, hogy olcsó-e a szállás is!

Ebben van segítségetekre a két keresődoboz:

 

  Booking.com

Olcsó repülőjegyek a Ryanairnél. De hova?

38065529_1654677904659466_1723203860555628544_o.jpg

A képen csak az legolcsóbb 6 úti cél szerepel. De ki ne szeretne eljutni Bologna, Milánó, Stuttgart, Vilnius, Liverpool vagy Oslo városába? 

0_1780.PNG

Hová utazhatunk filléres repülőjeggyel a Wizz Airnél?

38033507_1654677764659480_382645624312430592_o.jpg

A 1-3 napos útvonalak között szerepel Köln, Milánó és Stockholm. Fantasztikus városok!

 

Ha pedig kibővítettem a keresőt 4-8 napra, akkor máris olcsón utazhatunk Kolozsvárra, Eindhovenbe, Nápolyba, Nisbe, Billundba és Gdanskba. Remek úti célok!

 

0_1782.PNG 

Azt hiszem, van miből válogatnotok. Utazzatok sokat, szerezzetek élményt és küldjetek egy képet, hogy merre jártok! :)

Figyelem! A repülőjegyek árai bármikor változhatnak, így a cikkben szereplő árak az élesítés pillanatában érvényes adatokat mutatják. 

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\28

Mallorca Debrecenből

Mallorca fővárosa nem esik messzire a repülőtértől. 

Palma nevezetességeit akár gyalogosan is bejárhatjuk. Impozáns látnivalója a királyi palota, a Le Seu katedrális vagy a Bellver kastély.

Az éjszakai élete pezsgő, rengeteg kávézó, étterem várja a turistákat.

A csodálatos arab fürdő épülete még a muszlim építészet jegyeit hordozza magán.

A fővárostól 20 km-re található kis településen, Valldemosan élt például Chopin, a híres zeneszerző.

Soller völgyében pedig gyönyörű narancs- és olajfaligetek között sétálhatunk.

Tudtátok, hogy Mallorcán található Európa második legnagyobb kanyonja?

Ha zajmentesebb nyaralásra vágyunk,akkor a keleti oldalt válasszuk, pezsegni, bulizni pedig Magaluf vagy Calla Millor üdülőhelyeit keressük.

2_780.jpg

9_19.jpg

3_388.jpg

7_67.jpg

8_37.jpg

5_175.jpg

4_228.jpg

Szállások:

Hostal Condemar Santanyi*

Hotel Amic Horizonte**

Booking.com

Repülőjegy: Wiz Air

0_1778.PNG

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\28

Tallinn, Észtország Bécsből

Tallinn egyike a legbájosabb balti városoknak, ahol a középkori utcákon kanyarogva filmben illően érezhetjük magunkat.

Kedélyes bárok, kávézók, éttermek és kézművesboltok csalogatják a turistákat.

Bámulatos óvárosa kiemelkedő látványosság. Nézzétek meg templomait, a "három nővér" lakóházait.

Kóstoljátok meg az észt kólát a Kalit és a gasztronómia remekét a sültet, ami főtt sertéshús kocsonyát jelent.

A Katariina sétányon betérhettek egy-egy helyi kézműves műhelyébe és megnézhetitek, hogyan készülnek a termékeik.

Sétáljatok a tengerparton, ez kihagyhatatlan program!

4_247.jpg

5_189.jpg

6_133.jpg

7_71.jpg

8_40.jpg

Szállás:

Tallinn City Apartments Residence***

 

Booking.com

Repülőjegy: Ryanair

0_1777.PNG

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

2020\01\28

Velence

Utazzatok Velencébe, gondolázzatok a festői épületek között vagy fedezzétek fel a környéket!

Hódoljatok a gasztronómia remekeinek, figyeljetek csak egymásra!

Mit szólsz az ötlethez?

3_584.jpg

1_1200.jpg

2_753.jpg

0_3000.jpg

0_3001.jpg

2_754.jpg

1_1201.jpg

Szállások:

Hotel La Pergola Di Venezia**

Hotel Cristallo Venice**

 

Booking.com

Repülőjegy: Ryanair

kepkivagas_1194.PNG

Tetszett az ötlet? Lájkold ITT a blogomat, hogy a Facebookon is tudd követni az olcsó repülőjegyeket. Illetve olvasd el a többi helyről szóló írásaimat is! :)

süti beállítások módosítása